|
Írta: Administrator
|
|
Ezt a labdát nem kell ragasztani vagy varrni, csak szabni és csomózni, így kezdők és gyerekek is el tudják készíteni.
Hozzávalók: Maradék polár anyag tetsző színekben Olló Mosható és formatartó töltőanyag Csörgő vagy harangocska
Elkészítés: Azzal kezdjük, hogy kiszabjuk a kocka oldalait. Ez egy nagyobbacska labda ami 25x25 cm-es négyzetekből áll. Használhatunk egy féle anyagot is de akár lehet minden oldala akockának más színű és mintájú. a néygzeteink közepére rajzolunk egy másik négyzetet ami kb minden oldalon 5 cm-el kissebb a kiszabott négyzetnél. Köbe kirojtozzuk a néygzeteket kb 1 cm távolságra egymástól ( ne rojtozzuk sürjebben mert akkor nehéz lesz megkötözni), egészen a kicsi négyzet kontúrjáig, tehát kb 5 cm mélységre a szélétől. Vigyázzunk, hogy minden négyzet minden oldalán azonos számú rojt legyen, mert párban kell legyenek, hogy megtudjuk őket csomózni. Már kezdhetjük a csomózást. Veszünk két négyzetet és az egyik oldalán szépen összecsomózzuk a másik négyzettel, ezt addig csináljuk amig a két négyzet egy-egy oldala össze lesz kötve. Úgyan ezt megcsináljuk a másik három oldalon is, és az egyik négyzethez még kötözünk egy négyzetet így 4 négyzet lesz egy sorban és a második négyzetnek lesz két oldalsó négyzete is ( a két jobban személéteti :-) ).Végül csak egy oldal marad szabadon ahol betöltjük a labdát a tömitő anyaggal és a csörgővel, majd azt az oldalt is összecsomózzuk. A labdánk gépben is mosható, nagyon hamar és könnyen elkészül. Forrás: http://www.craftbits.com/
|