| Hímzett párna és alátét |
|
|
|
| Írta: Administrator | ||||||||
|
sűrűségüt. A párna illetve az alátétek kerete ekrü színű vászonból készül. Szüksélges a hímzéshez még Anchor perle gyöngyhímző fonal, a párna esetében fekete és szürke, míg az alátétek esetében gránát bordó és rózsaszín. A minták (párna mintája és alátétek minátája) 50%-os kicsinyitésben vannak, tehát fel kell őket nagyítani majd mintaátmásoló papírral átvinni a mintát a hímzővászonra. Szükségünk lesz még varrócérnára a párna illetve az alátétek összeállításhoz és persze tűkre is :o) Amikor a minták már a vásznakon vannak, elkezdjük a hímzést, a rajzon folytatólagos vonallal rajzolt részt száröltéssel hímezzük, mig a a szaggatott vonalasakat apró tűzőöltésekkel ahogy a képen is látszik. A száröltéseket a sötétebb színű cérnával míg a szaggatott vonalas részt a világosabb fonallal hímezzük. Ha elkészült a fonákoldalról kivasaljuk és összeálljtjuk a párnát illetve az alátétet. 45o-os szögben készítsük el a keretet, amriől itt muatatok ábrát. a keretet sé a hímzést összevarrjuk, majd elkészítjük a párna hátlapját is, ami lehet színtén ilyen keretes csak a középső vászonra nem kerül hímzés. színüket szembefordítva kötbevarrjuk rést hagyva a kifordjtáshot amin betesszük a párnaalapot majd apró öltésekkel bevarrjuka rést. De készíthetünk rá záródást ahol kivesszük a párnát és a huzatot kimossok. Ezt a záródást megolhatjuk cipzárral, gombbal, szalagokkal, tépőzárral, patenttel, ahogy tetszik.![]()
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.26
3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."
|