|
TÁSKA MARADÉKOKBÓL Ehhez a táskához nem kell külön anyagot vennünk. Mindenkinek van otthon rengeteg maradéka. Ezekből szabjunk ki 5,5 x 5,5 cm-es négyzeteket. Színek szerint válogassuk szét őket, majd az összeillő színekből el is kezdhetjük a varrást.
Az előzetesen összeállított négyzeteket először csíkonként varrjuk össze, majd a csíkokat varrjuk egymáshoz. A mellékelt rajz alapján könnyen össze tudjuk állítani a táskánkat, hiszen ezen látjuk, melyik csíkot melyikhez kell illeszteni. A táska mérete is leolvasható és az is, hogy hány darab négyzetre van szükségünk.  A táska bélelésénél van egy kis trükk. Ne a fent megadott rajz alapján szabjuk ki a bélést, hanem az alábbiak szerint: 2 db téglalapra lesz szükségünk, melyeknek hossza a fenti rajzon szagatott vonallal jelzett hosszúság fele (itt 84,85 cm), szélessége pedig a függőleges vonallal jelölt méret. (itt 38,89 cm) Erre a méretre hagyjuk rá még a varrásráhagyást. Azután, hogy a sarkokat és az alsó varrást elkészítettük, le kell tűzni a sarkokat akkora távolságban, mint amekkora egy négyzet átlója. A táska felső szélénél a bélést hagyjuk kb 3 cm-vel nagyobbra, hogy visszahajtva a táska peremét is ezzel szegjük. A táska fülét külön varrjuk meg, majd utólag rögzítjük. 65 cm hosszú és kész állapotában 3 cm széles. Két darab 65 x 5 cm-es anyagból + egy 65 x 3 cm-es vliesből készítjük el. A két anyagot színt színére fektetve helyezzük el, majd erre a vliest. 1-1 cm-es varrásráhagyással végigvarjuk úgy, hogy az egyik végét szabadon hagyjuk, hogy ki tudjuk fordítani. Kifordítás után kézzel levarrjuk a nyílást. A táska zárását megoldhatjuk úgy, hogy egy megfelelő nagyságú gombot behúzunk a táska anyagából vett kis darabbal. Felvarrjuk a táska egyik odalára, a táska másik felére pedig egy kis akasztót varrunk Forrás: www.folt-varras.hu
|