Honlap Kézimunka Patchwork-Foltvarrás Tavaszi párna


Tavaszi párna PDF Nyomtat Email
Felhasználói értékelés: / 5
GyengeLegjobb 
Írta: Csilla   

tavaszi-parnak-kesz-mini
Ezt a párnát magam terveztem és varrtam most a tavaszon. Van benne klaszikus foltvarrásos blokk és rátétminta is. És az egész tavaszias színekben.

Valhová felírtam készítés közben a méreteket de nem találom, tehát méretek nélkül lesz elmagyrázva és fotókkal illusztrálva az elkészítése. Illetve annyi méretezés lesz amit letudok mérni a párnán.
Tehát először is ki kell találni mekkora párnát szeretnénk és annak a méretét háromba osztani, tehát egy 39x39 cm nagyságú párna 3 db 13 széles oszlopból fog állni. Kettő ebből az oszlopból blokokból fog állni, egy viszon egyben marad ezen lesznek a rátétek. Válogassuk ki, avassuk be majd vasaljuk ki az anyagokat a munkánkhoz. Tervezzük meg a blokokat. Egy-egy oszlop 3 blokkból áll, amiknek az elkészítése azonos csak az anyagok külömbőznek amiből vartam őket. Kiszabunk egy 7,1x7,1 cm-es sablont, és ennek  sablonnak az alapján kiszabunk 6 kis négyzetet, ezek lesznek a blokkjaink közepei, én 6 különféle anyagból szabtam őket.Minden négyzet két-két oldalára szabunk egy szintén 7,1 cm-es téglapot, csak a másik oldala már nem 7,1 cm hanem 5,1 cm, ezeket fölvarrjuk a kis négyzetek egy-egy szemközti oldalára, így kapunk egy három anyagdarabból álló téglalapot, amit szépen kivasalunk és lemérjük a hosszabbik oldalát, majd szabunk  a nagy téglalap mindkét oldalára egy-egy vele azonos hosszúságú téglkapot aminek a szélessége  5,1 cm lesz, ezeket felvarrjuk a háromszínű téglalapunk hosszabbik oldalaira, levasaljuk a kész munkát és már meg is vagyunk egy blokkal, így járunk el  a másik 5 blokkal is. Három-három blokkot összevarrunk, így kapunk két 3-3 blokkból álló nagy téglalpot, ezeket is szépen kivasaljuk majd egymáshoz varrjuk őket a hosszabbik oldalukon, így el is készültünk a két blokkos oszloppal, jöhet a rátétes.
Szabjunk ki egy olyan téglapot aminek a szélessége megegyezik egy blokk szélességével és a hossza meg egy oszolop hosszával. Papírron tervezzük meg hová és milyen virágokat szeretnénk, ezeknek a részeit (külön szirmok, levelek, virágközepek stb.) szabjuk ki kartonbólamiknek a segítségével majd kiszabjuk az anyagból is. Nekem itt még nem volt vliesofixem, így szépen fölférceltem a darabokat a helyükre majd sűrű cikcakkal körbevarrtam őket, vigyázva a sorrendre, tehát például a szirmos virágnál, hogy a szirmok legyenek alul azokon a virág közepe, vagy, hogy a szárak alulra essenek. amikor felvarrtam kiszedtem a fércet és levasaltam a kész munkát majd a két blokkos oszlophoz varrjuk, de alőtte már az üres nagy téglapaot nem varrtuk a blokkos oszlopokhoz ahogy én tettem, ezzel meg is lett a fedlap. A szokásos módon béleletem és hátlapoztam majd géppel tűztem, végül megcsináltam apárnám hátoldalát is, a záródást most gombokkal oldottam meg, de lehet patenttal, cipozárral, tépőzárral, amivel tetszik.

 szabjuk1-mini

Kiszabjuk a párnánként 6 kis négyzetet

 szabjuk2-mini

Szabunk a négyzetünk köré téglalapokat

 kiszabva-mini

Itt a két párnához való blokokk láthatóak, minden részük kiszabva

 blokkok-mini

Három kész blokk

 oszlopok-mini

egymáshoz varrunk hosszában 3 blokkot

 ket-oszlop-mini

A két 3-3 bokkból álló nagy téglalapot is egymáshoz varrjuk

 ratetek-mini

A virágok részeit először a helyükre gombostűztem, majd felférceltem őket

 

 fedlap-kesz-mini

Sűrű cikcakkal fölvarrogattam ez egyes virág alkatrészeket

 


Hozzászólások
Keresés
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."